Aloe Berry Nectar
Ma már nem kérdés, mekkora jelentősége van a jól megválogatott, tudatosan átgondolt, vegyes, változatos, teljes értékű táplálkozásnak. Tudjuk azt is, mi a szerepe a mikro- és makrotápanyagokban dús, sokféle, értékes és természetes összetevőben gazdag táplálékoknak.
Ezért szeretjük már oly sok éve az Aloe vera gyógynövényt, hiszen sok szempontból táplálja, támogatja a sejtjeinket. A Forever megszületése óta, attól a perctől, hogy alapítónk, Rex Maughan 1978-ban létrehozta a vállalatot, az étrendünk minősége a prioritásunk. Azóta eltelt több, mint négy és fél évtized, de a mindennapi tevékenységünk középpontjában továbbra is ez áll.
Az Aloe vera a termékeink túlnyomó többségének a legendás alapanyaga. Benne van mindaz, ami számunkra a legfontosabb. Ebből a nagyszerű növényből sokféle terméket, külsőleg és belsőleg is felhasználható készítményeket gyártunk, amelyek mindegyike a „szebb kinézet, jobb közérzet” mottónkat erősíti.
Az Aloe verából készült italaink előállításának teljes folyamata során a vertikális integráció elvét követjük, saját kezünkben tartva az előállítás ciklusának valamennyi fázisát.
|
Maximális figyelemmel és felelősségvállalással gondolkodunk a termékeink minőségéről, tisztaságáról, biztonságosságáról és összetételéről, az aloe mezőinktől kezdve a gyártási folyamatokon át a termékforgalmazási pontokig. „A növénytől a termékig – hozzád” filozófiánk az elköteleződésünk kifejeződése. Italaink előállítása során a leveleket kézzel filézzük, azaz kizárólag az értékes növényi levélbelsőt használjuk fel, a zöld levélburkot visszajuttatjuk a természetbe. A zselés, kocsonyás állagú, tápanyagokban gazdag belső gélt saját szabadalmaztatott eljárásunkkal stabilizáljuk, végül bármiféle hozzáadott cukor, színanyag, ízesítő, vagy tartósítószer hozzáadása nélkül palackozzuk.
|
|
|
Italainkat többféle változatban élvezheted. Ha a natúr változat a kedvenced, fogyaszd egészséggel a tiszta, 99,7 %-os tisztaságú Aloe vera gélünket, ez az italunk a tökéletes módja annak, hogy az aloét úgy tapasztald meg, ahogyan a természet megalkotta. Ez volt az első termék a világon, amely megkapta a Nemzetközi Aloe Tudományos Tanács minőségi tanúsítványát. A Forever Aloe Vera Gél támogatja az immunrendszer normális működését, az emésztést és a tápanyagok egészséges felszívódását.
Ha azonban egy gyümölcsösebb, még sokoldalúbb italra vágysz, ízleld meg a Forever Aloe Berry Nectart, amely 90,7% stabilizált Aloe vera gélt tartalmaz természetes gyümölcslé koncentrátummal kombinálva, így további vitaminokkal és fitonutriensekkel látja el a szervezetedet. Biztos, hogy nagyon hamar a kedvenced lesz, hiszen megvannak ugyanazok az értékes tulajdonságai, mint a natúr gélnek, de még tőzegáfonyát és almát is adtunk hozzá. Amint megszereted, nehéz lesz elképzelni a reggeleket a frissítő nektárban rejlő energia és tápanyagok nélkül.
Az tőzegáfonyát nem véletlenül ismerjük úgy, mint a világ egyik legértékesebb gyümölcse, az Aloe Berry Nectarban megtapasztalhatod nagyszerű tulajdonságait. Különleges vitamintartalmának, magas rosttartalmának és az értékes színanyagoknak, a polifenoloknak köszönhetően a sejtjeink sokféle módon hálálják meg a jelenlétét. Még a mikrobiomunk szempontjából is tartalmaz értékes vegyületeket, csakúgy, mint az almasűrítmény pektin tartalma, ami hasonlóképpen előnyös tulajdonságai miatt került az Aloe Berry Nectarba.
A két frissítő gyümölcskivonat tökéletes egyensúlyt teremt az édes és a savanykás ízek között, miközben az energiaszint fenntartásában is segítségünkre lehetnek.
Mindezeken kívül még magas C-vitamin tartalmát is nagyra értékeljük, hiszen egyéb tulajdonságai mellett ez biztosíthat további támogatást az immunrendszerünk normál működéséhez, a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, valamint védelmet jelenthet sejtjeinknek az oxidatív stresszel szemben.
|
|