Remélem, mindannyiótoknak fantasztikusan indult az új év. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem úgy tűnik, mintha a szilveszteri visszaszámlálás után pislogtam volna egyet, és máris február eleje lenne. Elmondhatom, hogy 2024 hivatalosan is elindult, és mi teljes gőzzel, izgalmas látogatások sorával haladunk előre világszerte, ebben az első negyedévben.
A Vezetőség a világ minden szegletében érezteti a jelenlétét! Ahogy az idei évre tervezett globális utazásainkat terveztük, szerettünk volna minél többötökkel kapcsolatot teremteni. Ez a kapcsolat számunkra létfontosságú és tervezett, mert tudjuk, hogy a személyes interakciók javítják a közös célok megosztásának és elérésének képességét. A számonkérhetőség kulcsfontosságú számunkra, és az a tudat, hogy vannak egyének, akik ugyanúgy elkötelezettek a kapcsolatteremtés, az építés és a növekedés mellett, mint mi, motivál minket, hogy elkötelezettek maradjunk, és arra koncentráljunk, ami a számunkra legfontosabb.
Az ünnepek alatt időt szakítottam néhány családi kiruccanásra, köztük egy „gyerekeknek szóló” filmre: az új Willy Wonka-filmre. Sokunknak ismerős a történet középpontjában álló rendkívüli figura, és a sztori lényege. És ki ne lenne lenyűgözve a világ legnagyobb édesség-feltalálójától és varázslatos csokoládégyárostól, Willy Wonkától? A történet a nyilvánvaló csodán túl mély üzenetet hordoz, miszerint minden lehetséges.
Felnőttként, amikor ezt a filmet néztem, Willy Wonkában a vállalkozó tökéletes példáját ismertem fel. Az anyukája hatására megértette, hogy az életben a legjobb dolgok egy álommal kezdődnek, és ő képes volt arra, hogy valóra váltsa az álmait. Azonnal láttam, hogy egyértelmű kapcsolat van a film és aközött, amit mi csinálunk, és nem véletlenül van az, hogy a vállalkozói szellem a Forever-küldetésnyilatkozatunk része.
Wonka a terméke szakértőjévé vált, marketingtervet dolgozott ki, és végre is hajtotta azt. Wonkához hasonlóan mindannyian megtettétek a lépéseket, hogy a cselekvésre és a lehetőségre összpontosítsatok. Elengedtétek a félelmet, és a szenvedélyeteket nyereséggé változtattátok. Úgy döntöttetek, hogy a kreativitásotokat, a készségeiteket és a tehetségeteket felhasználva új lehetőségeket teremtetek, és megengedtétek magatoknak, hogy nagyban gondolkodjatok és álmodjatok!
De itt van az igazi különbség - Wonka nemcsak az álmodozó nagyszerű példája volt, hanem az értékesítéshez való hozzáállása is megkülönböztette őt. Nem az volt a célja, hogy lehúzzon másokat, hanem, hogy megteremtse a sikerét és növelje az eladását. Ehelyett úgy vélte, hogy mindenki megérdemli a lehetőséget, hogy megkóstolhassa az ízletes és innovatív finomságait.
Ez mindannyiótokra igaz. Megtanultátok ápolni a kapcsolatot a termékhasználóitokkal, elfogadtátok, hogy a személyes siker és a hála érdekében együtt kell fejlődni, és támogatni kell a többi FBO-t és az alsóvonalatokat.
Wonka története során, egy új vállalkozásban megjelenő, számos ismerős kihívással találkozunk, és az akadályok felmerülésekor szükséges változtatások is megjelennek. Wonka rádöbben arra a titokra is, amit anyukája soha nem árult el neki kisfiúként: „A titok az, hogy nem a csokoládé a lényeg. Hanem az emberek, akikkel megosztod.” Ez a mondat megérintett, és arra késztetett, hogy elgondolkodjak a Foreverről, amely az általunk teremtett kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozza.
Nem is találhatnék jobb hasonlatot a figyelemre méltó vállalatunkra. A termékeink kiválósága valóban páratlan mércét állít fel. És bár szilárdan hiszem, hogy a mi lehetőségünk a legjobb a világon, azt fontos felismerni, hogy önmagukban a termékek, illetve a lehetőség potenciálja sem aknázható ki. Ahhoz, hogy az ezekben rejlő lehetőséget maximalizálhassuk, szükség van rátok, és az emberekre, akikkel megosztjátok ezeket. Ez a növekedés és a vállalkozói szellem folyamatos narratívája, amelyben sokan közületek eltérő utakat választanak a Foreveres utazásukhoz. Azonban közös nevező marad, hogy meg kell osztanunk a Forevert!
Tegyük 2024-et a kapcsolatok és a közösség évévé. Osszuk meg a termékeket, osszuk meg a lehetőséget, és osszuk meg a szenvedélyt. Hiszen mint Wonka csokoládéját, a Forevert sem lehet titokban tartani - arra való, hogy megosszuk!
Üdvözlettel: